Azért, azt remélem, érzi mindenki, micsoda veszélynek vannak kitéve a rablók, tehát jogos a fellépésük, mint minden zsidó fellépés! Ezért a gyereket meztelenre vetkőztették, lábánál fogva fellógatták, brutálisan megverték, mielőtt elengedték, egy tető sarkára felnyomták!
A Hadashot jelentette, hogy egy 13 éves gyereket fogságba tettek, ujjait eltörték, élelem és orvosi ellátás nélkül tartották, mert apja nem tudta kifizetni a 750 dolláros váltságdíjat!
Jó bolt a szenvedés, egész életükben, ezen gyarapodtak, ebből sikerült felfegyverkezni, államot alapítani!
Hotam: 13 éves gyerek nem vallott a bátyja ellen, arcát szétverték, egész teste tele zúzódásokkal, ezután még órákig nem engedték inni, kényszerítették, hogy nadrágjába vizeljen és ürítsen!
Mennyi megaláztatást kellet elszenvedniük a zsidóknak a zsidó rendőrségtől a táborokban, megérthetjük véres bosszújukat, hiszen ezek a palesztinok olyan ádáz küzdelemben védik a jogos földjüket, hogy az felháborító!
Hadashot februári száma, Hebron belső forrásából idézve: botjaikat a fogvatartottakon törték el, nemi szervüket ütötték, összekötötték a foglyokat és futballt játszottak velük a hideg padlón! Aztán elektromos áramütésekkel szórakoztak, majd órákra kirakták őket az esőbe!
Izrael legfelsőbb bírósága cinkosa ennek a rendszernek, hiszen másképp nem is működhetne ilyen jól! A genfi konvenció, tiltja, a magántulajdon tönkretevését, tiltja a kollektív büntetést!
No, de adjunk a zsidó kezébe jogot, azt majd ő kezeli, mert ő kimondja a házrombolás nem jelent kollektív büntetést! Ennyi, az ügyet a zsidó bíróság lezárta, magát felmentette, de velünk szemben, ha ilyenre vetemednél, olyan kurvára gyakorolja rajtad a jogot, hogy életed végéig ülhetsz, ha ellene akár jogosan is elkövetsz bármit!
Szintén a genfi konvenció tiltja a megszállt területre a saját lakosság letelepítését! A zsidó, akkor átalakítja a jogot és kijelenti, hogy az általa aljas módon ellopott földön lévő települések illegálisak, ügy lezárva!
A nemzetközi jog szerint a megszállt területen nem vezethetnek be új adónemet, kivéve a pénzéhes zsidót! Aki, miután államosította a más tulajdonát, kijelenti, hogy az áruforgalmi adó jogos! Ennyi, ügy lezárva, foglalkozik ő szaros nemzetközi joggal?! Ő császárságot épít, teljhatalommal!
Minden megszállt területen az izraeli hadi törvényszék dönt! Azt tedd zsebre! Az általuk gyanúsított személyeket ( fogyatékos gyereket is, ugye) 18 napig eljárás nélkül fogva lehet tartani! A JOGÁLLAM! A gyanúsított nem fogadhat ügyvédet, ha mégis megengedik, az nem látogathatja az elítéltet! Ez az, és ők képviselik mindenfelé a jogot és vicsorog a pofájuk, ha a saját maguknak kijáró jogokról üvöltözve kioktatnak! Tedd meg ezt egy zsidóval, itt! Hencidától-Boncidáig tele lesz vele az újság, naponta 25-ször hallhatod tévében, rádióban, az összes zsidó egy emberként toporzékol, hogy itt a fasizmus, és neki joga van az összes nemzetközi jog szerint a tisztességes eljáráshoz!
A vallomások a fent leírt kínzások alapján születtek, de hát ezt ismerjük a II vh utáni táborok kínzásaiból, az AVH pincéiből! Ha zsidó vallomást akar, lesz!
Megengedték maguknak a jog kegyetlen képviselői, a vád, tények és per nélküli elzárást évekre! Amit akarnak, mert te nem vagy ember a zsidó szemében!!!!!!
HIVATALOS izraeli törvények (talmud) megengedik egy palesztin megölését csak azért, mert SAJÁT földjén álarcot visel, zászlót lobogtat, barikádot emel kőből vagy szemétládából, vagy ha felszólításra nem áll meg! Tehát, megtiltják a védekezés minden formáját, mert szeretne könnyedén vérengzeni, ha még kell némi föld a máséból, a nehézséget nem szereti céljai elérésénél, elvégre most már kijár neki ennyi meghurcoltatás után, amit elszenvedett!
Azzal, hogy a lobogó lengetését megtiltja, a nemzet életben tartását zúzza szét, még azt is felejtsd el, mert még éltetne valami, miközben a könyökömön jön ki, hogy hogyan védheti meg joggal, ez a pokolfajzat a nemzetét! A világot teleaggatta a zászlójával! Több zászlója van magáról minden államban, mint a világ összes országának egyberakott lobogója, mindenhol jelezve van, hogy itt vagyunk, ám, nemzetünk van, ám, zászlónk is van, ám! Akard megtenni, hogy nem rakhatja ki a cionista, náci zászlóját! Addig élsz, egyből lesz millió jogi szervezet, ami arról vicsorog, hogy mi az, hogy nem pakolhatja ki a véres zászlóját!
Törvényeikbe foglalták halálos műanyaggolyók használatát keresett palesztinok csoportos kivégzéséhez, amit más jog tilt!
Nem hiszem, hogy akadna zsidó, akinek száját ne hagyta volna el, hogy azért kell a holo-hamura többet emlékezni mindennél, mert olyan nem volt a történelemben, hogy embereket csoportosan kivégeztek volna, el nem követett bűnökért! Gázkamrában! (amit David Colte-tól első kézből tudunk, hogy amíg feltárás címén jó ideig zárva tartottak, addig a bolsevik zsidó horda összetákolt ezt-azt, az összes szaros izmust ránk szabadították és erőltették iszonyú terrorral! Lenin, Marx, Trockij? Nevében orosz, és az nem számít, tudd, hogy kik ők!) Mennyit ölt és gyilkolt ez a kiválasztottságban tobzódó nemzet? Hány ember köszönheti kínját, baját nekik?
Ezek virágzanak mások vérén, verejtékén, kínján, mert nekik leírta az a zagyvalék talmudjuk, hogy azt csinál, amit akar, ő, és ő egyedül!
Mert, ami kiderült hivatalos dokumentumokból, az nem utal a talmudra, a cion jegyzőkönyvekre! Aljas rágalom! Gondolom egyesek jártasak annyira, hogy utána nézzenek, a törvények léteznek-e, avagy aljas rágalom a szegény szenvedők ellen!
Az intifáda során több mint 700 palesztint öltek le és van rá joguk! Miért nem fognak izraeli háborús bűnösöket tálalni? Hát, ott van, törvényben! Jog védi az összes vérengző vadállatot!
Amnesty International szerint egy kő eldobásáért 5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélnek el! Mennyit kap egy zsidó ilyenért? Kitaláltátok? Semmit, elnézünk felette, észre sem szabad venni, mert illetlenség, látod, de nem mondhatod, mert megrágalmaznád hamvas lelkét!
Nna, de ott más a helyzet! Az a SAJÁT állama MÁR, és joga van megvédeni önmagát, a francia sem engedné, hogy valaki IDEGEN, az ő államában saját állampolgárai ellen tettlegességet kövessen el! Megvédenétek, ugye franciák, így tennétek?
Ja, hogy mi kicsit erősebben lépünk fel a zsákmányolt és jogtalanul használatba vett földön? Óh, ez csak azért van, mert nagyon félünk, hogy a mi szenvedésünk megismétlődik, csak ezért, talán majd, ha egyszer enyhül bennünk a megrázkódtatás kicsit szelídülünk!
Avigdor Feldman: „Mindenki-rangtól és más dolgokban való véleményétől függetlenül egyetért abban, hogy egy arab életének értéke nulla!” Akik tájékozódás nélkül fröcsögnek, azoknak a kurva gyors, objektív tájékozódást ajánlom! A világon a legegyszerűbb dolog, rávágni valamire, hogy hamis, és ezzel bevágni az ajtót, ezzel is támogatva az összes mások kárára történő mészárlásokat! Nem baj, hagy tegyék, az én fajtám, gratulálok, mindig a gondolkodás volt az erősségetek, de csak abban, kit, hogyan raboljatok ki, hogyan uralkodjatok gátlástalanul, hogyan szerezzétek a pénzt mások vérén, de végig a történelem során!
Ja, persze, az összes író, történész, régész, mind rasszista! Aki mást talál, mint amit ők el akarnak hitetni magukról, az egy rohadék gyűlölettől fröcsögő, rasszista, fasiszta barom, aki meggyalázza a szentté üdvözült, bűntelen kiválasztott nép önképét, aki összemeri sározni és elmeri homályosítani, nna, azt kell torkon ragadni, és addig rázni, míg szusz van benne, mert az árt a zsidóság jó hírének! Neki, én ártok, nem a rokonai, akik mészárolnak Palesztinában, én, aki összeszedtem egy töredékét annak, amit ők tesznek nemzetekkel, azért zsidó logika szerint, én vagyok egy elfajzott állat! Az, amit ő tesz, az nem az, rosszul látod, öcsém, fasz, rasszista vagy, nácista! Az, nemzetvédelem náluk, EGYEDÜL NÁLUK és Amerikától Magyarországig kevés kivételtől eltekintve, egyetértenek, egyetértenek abban, hogy ők a legjobb úton járnak! Ebben a hitében meg nem ingatsz egyet sem, akik közülük nem értenek egyet velük, nyugodjatok meg ugyanazt a vicsorgó ellenvéleményt, kapják és piszok sok átkot, mint én, ezt a fórumukról tudom, ott is kb. ugyanaz megy, mint itt, egyes ember részéről!
Nem újdonság!
Gaza Beacban az egyik legjobb INTERNÁLÓTÁBOR palesztinoknak, a legtöbb ember a perére vár, mert megpróbálta az ellopott földjét megvédeni, mert a nemzetét éltetni meri!
Vád: követ dobtak a komoly fegyverekkel, bombákkal, repülőkkel legjobban felszerelt ország vérengző katonáira, könnyes dühében esetleg, mert a gyerekét ez az emberi hulladék agyonverte a szeme láttára!
Nem kavicsokkal kéne hajigálózni, kőlavinát indítani! Másik vád: illegális szervezet tagja! Mennyi az izraeli illegális szervezet? Az, más, ők félnek, hogy megkövezik őket, csak azért mert zsidó, és a világ rasszista szemét nácikból áll, akik mindig a kis zsidót bántják!
A legtöbb perére váró, tizenéves! Gondolom, iszonyatos fegyverkezésbe kezdtek, és ölik, bántják a szegény, végre hazát találó zsidóságot! Ezt onnan tudhatod, hogy tele a tévé a megölt, megkínzott zsidókkal, akiket a palesztinok brutális módon terrorizálnak!
Majdnem minden éjjel, miután kihallgatásaik alatt megtörték a gyanúsítottat (a módszereket megismertük), a Shin Bet( titkos szolgálat) listákat szállít a hadseregnek, a gyerekek barátainak nevével! A katonák minden éjjel kimennek a városba és 15-16 éves gyerekekkel térnek vissza! Összezsúfolják őket, fogaik vacognak, és a zsidó már megint élvezi hatalmát, egy kissé megleckéztetés végett jól megrugdossa őket, megnézik, amint levetkőznek, hogy jobban lássák, hogyan remeg a térdük, nagy emberek! Ők csináltak először holo-hamut, büszkék!
A verés után, ha felébresztik az orvost, mert a további verés hatására sem múlik a gyerek epilepsziás rohama, akkor a „doki” üvöltve előjön, és közli:- hogy halj meg és kívánja, hogy bárcsak mind meghalna! Azt elhiszem, nem lenne élő tanú többé a gyilkosságaikra!
Az ügyelet végén sokszor rettenetes sikolyokat hallani! Mengele nem zsidó volt, hanem német, náci geci (zsidó fórumról)! Nem hiszem, hogy valaha még ezt be tudnátok bizonyítani!
A börtön körül 12 őrtorony áll, amik hasonmásai a történelemkönyvekben látottaknak!
Remélem, mindenki érti, hogy a szisztéma nagyon bejött nekik, itt kezdték, ott folytatják!
Avigdor Feldman: Gázában, a mi biztonsági szolgálatunk, mintegy titkosrendőrség működik ( imádják a titkos szolgálatokat, csak azt tanították, hogy mások voltak, a többi stimmel), az internálótáboraink gulágokként működnek, katonáink börtönőrök, vallatóink, kínzó emberek! Az újságíró valószínűleg hazaárulóként van nyilvántartva, megkapja biztos, hogy nem eléggé zsidó!
Az intifáda 40 hónapjában több mint 10 ezer izraeli állampolgár egyenruhában vonult a kerítések között, halotta a hajmeresztő sikolyokat, látta a fiatalokat kint, bent megkínzottan feküdni és az ország gazdagodott és hallgatott (pl. váltságdíj), polgárai öntömjénjükben fürdenek, üzletembereik, politikusaik tárgyalásokra utaznak, mert baszottul szeretnék békés úton rendezni konfliktusukat ezzel a bárdolatlan néppel, de hát nem lehet velük, elvégre tanulatlan állatok!
Közben az öltönybe bújt, jól táplált zsidóság üvölt, hogy mekkora rohadék mindenki, aki ezt lemeri írni, és micsoda jogaik vannak, és csak jogosan jár el,(elvégre lefektette, beiktatta, amit akarsz), s én, aki ezt a rengeteg hamis információt összeszedtem, én és egyedül én vagyok a nácizmus faragott példánya! Hogy ezt, mindegyik tudja, ez beszarás, de azon kívül semmit! Annyira odavan magától, hogy ideje nincs gondolkodni!
Mellesleg, tudod-e hogy az összes magyar és német egy rohadék? Tudod, miért? Mert nem bírtad megállítani a zsidó titkosrendőrséget és hagytad, hogy annyi zsidó elpusztuljon és nem mentetted meg e drága népet! A civillakosság is hibás a zsidók haláláért, mert biztos, hogy tudták, mi folyik a táborokban, csak mindegyik hallgatott, mert lelkünk mélyén mind ott hordozzuk a nácizmus lelkületét! Ezért döglöttünk volna meg a vörösiszap folyamban!