HTML

magvas gondolataim

Friss topikok

Linkblog

Való világ valódi szereplői

2011.02.08. 16:22 nadir

 

Éppenséggel semmilyen bűnszövetkezet tagja nem vagyok, túl titkos dolgokról sem beszélek barátaimmal, de engem mégis zavar, hogy minden megnyilvánulásomat lehallgatják.
Látszólag életünk megkönnyítésére szolgál a mobiltelefon, az Internet, a GPS, a különböző biztonsági műholdas technikák, kamerák, bankkártya, pontocskagyűjtők, kártyácskák, digitális kütyü-mütyük.
Persze, erre a legtöbb ember azt mondja: Nézzék, ha ez szórakoztatja őket, úgysem teszek semmi különöset, halgassák az életemet nyugodtan!
Csakhogy ez nemcsak ezt jelenti, hanem a totális kontrollt is! Nektek nem tűnik fel, hogy olyan, mintha egy lasszót dobtak volna az emberiségre, és azt egyre szorosabbra húznák?
 
Nem tűnik fel nektek az a cinizmus, mikor a Való Világ című roppant fontos eseményt bámuljátok, akár a saját lakásod is lehetne, amit bemutatnak a világnak? Mert valójában azt mutatják be, hogyan bánnak veled! Olyan ez, mint a sorozatgyilkos, aki direkt hagy nyomokat, mert már nem bírja elviselni, hogy okosabb a nyomozóknál!
 
 
 
 
Az ECHELON-technika, azért mert nem hallottál róla, még létezik, illetve pont azért létezik, mert mindent hagyunk, mint a birkák a nyakunkba rakni!
 
Ezzel a rendszerrel bárhol, bármikor a világon MINDEN kommunikációt figyelni és szűrni lehet!
Nincs olyan telefon, fax, email, sms, fórum, blog vagy bármi, ami ezen át ne menne! A telefonodból azt meg lehet állapítani, hogy hol voltál egy napnak az adott órájában!
1943-ban már létezett, ugyan szerényebb feltételekkel, de el tudod képzelni, hová fejlődött?
Az összes kommunikációd, a vásárlásodtól kezdve minden átmegy ezen a számítógépes rendszeren. Persze nem szóról szóra történik a lehallgatás, ez egy szótáron alapuló kódrendszeres, szövegfelismerő konstrukció.
Hét tengeren működő kémhajók, tengeralattjárók és titkos műholdak figyelik az egész emberiség kommunikációját. Naponta több milliárd üzenetet figyelnek, ami értékes, azt a megfelelő központba küldik.
 
Persze, gondoljátok csak, milyen gyönyörű is ez, micsoda béke lesz itt a földön, soha nem fog semmilyen otromba dolog történni, mert még azelőtt lekapcsolják a gonosztevőket, mielőtt végrehajtanák tetteiket!
 
Ez az illúzió! Mert, ha belegondolsz, azért ezek a kormányok éppenséggel nem a tisztességességükről híresek, a történelem során nem egy vezető ideológiáról derült ki, hogy gyilkos és zsarnoki, nem felel meg a többségi társadalomnak. Na, majd ezek után akarjál megdönteni akár egyetlen nem tetsző pártot, kormányt, abban a pillanatban be fogják tömni a szádat, mint ahogyan teszik is!
Naponta törölnek le oldalakat az internetről, nyírnak ki olyanokat, akik szólni mertek valamit, bármilyen témában az igazságról. A gondolataidat is uralják már! Te még azt hiszed, a te fejedben született az adott gondolat, pedig rég nem!
Hogyan is lehet az agyat különböző állapotokba hozni? Alfába, thétába, stb? Fénnyel pl. Ha benézel egy lakásba, ahol megy a tévé, mit látsz? Hát, villódzó fényeket, nem?
 
Azon pár alkalommal, mikor belépek olyan helységbe, ahol megy a tévé, biztos pont mondanak valamit vagy épp megy egy film, ami pont alátámasztja a meglátásomat.
Íme egy példa: a film arról szólt, hogy egy városban teljesen elhülyültek az emberek, és időnként furcsa halálesetek történtek. Mentek a nyomozók és kiderítették, hogy a tévén keresztül hipnotizálták az embereket központilag, akik meghaltak, azok meg ez ellen igyekeztek lázadni.
Nem egy nagy történet, de egy csepp fantáziával, rájöhetsz, hogy éppen ez folyik!
 
Már a fejemhez vágták, hogy azért tartok itt, mert beteg történeteket olvasok!
Hát, kérem, ilyesmit már sok ember fejéhez vágtak, a nagyon művelt és intelligens ismerősök.
Orwell 49-ben megjelent művében (Ezerkilencszáznyolvannégy c.) már leírta, persze ő is betegeges összeesküvő volt, gondolom:
„Az embernek annak tudatában kellett élnie, hogy lehallgatnak minden hangot, amit kiadott, s a sötétséget leszámítva minden mozdulatát megfigyelték!” Utópia, mondják az intelligensek, ők már csak tudják, hiszen hátuk mögött óriási könyves polcok állnak és már mindet elolvasták, tehát őket ilyen zagyvaságokkal nem lehet traktálni, sőt, tévét is néznek!
 
Frank Church szenátor már valósággént beszél arról az információs pajzsról, ami a totális uralomra törekvő kormányoknak tökéletes védelmet biztosít.
 
 Jaj, dehogy van itt világuralmi törekvés, csak unatkozok, és hülyeségeket beszélek!
 
A legtöbb ország telefon társaságai az Intelsatot használja a civil és részban a diplomáciai telekommunikáció lebonyolítására.
Fogadó állomások:
 
 Morwenstow- Anglia: Atlanti és Indiai óceán feletti műholdak forgalma Európa, Ázsia, Afrika felé
Sugar Grove-West Virginia: Atlanti óceán feletti műholdak forgalma észak és dél Amerika felé
Yakima- Seattle: Csendes óceáni és távol keleti műholdak
Waihopai-Újzéland: Csendes és Indiai óceáni műholdak
Geralton-Ausztrália: Csendes és Indiai óceáni műholdak
 
Vannak, amik a regionális kommunikációkat bonyolítják:
Menwith Hill- Anglia
Shoal Bay- Ausztria
Leitrim- Kanada
Bad Aibling- Németo.
Misawa- Japán
           
A nagy városok kommunikációja mikrohullámú hálózatokon történik, a föld és a tengeralatti kommunikáció lehallgatása megvalósítható a felszínre emelkedő kábelekkel, amik csatlakoznak a mikrohullámú adó-vevő tornyokhoz.
 
Jó ez a terrorizmus, mindent rá lehet fogni, közben, pedig simán és gátlástalanul a saját államunk a saját polgárai ellen követ el ilyen cselekményt, pusztán azért, hogy az emberek jóváhagyását megszerezze egy esetleges háborúhoz, például.
Természetesen ne hidd el, te aztán személy szerint baromi fontos vagy a kormányodnak és nem tennének ilyet, ha érdekeik éppen úgy kívánnák!
Nyugodj meg, minden szart az arabok öntenek a fejedre, ne is keresd helyben a tetteseket!
Bárkiről, bármikor megmondható a vagyoni helyzete, egészségi állapota, milyen újságot járat, kivel él, hogyan él!
Miközben azt hiszed, micsoda biztonságban vagy, valójában sem biztonságban nem vagy, hanem már szabad sem!
Ezt a fajta biztonságot, most már beszerezheted azzal az engedélyezett bőr alá ültethető chippel, amit úgy hívnak Applied Digital Verichip. Ez az egészségügyi adataidat tartalmazza!
Jó lesz ez, elhiszed szépen, micsoda fantasztikus dolgokat fejlesztenek neked, mikor baleseted lesz, akkor egyből tudják, milyen vércsoportod van, milyen alapbetegséged!
A jóságos kitalálók, pedig soha sem élnek vissza ezzel a lehetőséggel, még nem is hallottunk ilyesmit.
Hajrá, emberek! Nyomás a chippekért, tecnikai újdonságokért rajongók és életükért remegők mindjárt verekszenek az első helyért! Futás, okosok! Le ne maradjatok a világ legújabb vívmányáról!
Sőt, a Veripay-el te leszel a menő, pénzed nem lopják el a tengerparton, mert csak odatartod a karod a pincérnek és nem kell aggódnod, lehúzzák a lóvét! Szuper, mi? Óriási ötlet, s úgysem akarsz majd lemaradni, hiszen a melletted fekvők már mind így fizetnek és hülyének néznek, hogy te még mindig a pénztárcád dugdosod a törülköződ alá, tehát szépen el fogsz kullogni a kis chippedért, hiszen több millió légy szart eszik, akkor az biztos jó, nehogy lemaradj!
 
 
 
További szép álmokat! Beeeeee, Beeeee!
 
 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkilium.blog.hu/api/trackback/id/tr772647127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szabir 2011.02.24. 19:51:23

Orwell a gondolatminták letapogatásának lehetőségéről még nem is beszélt (az idézett részben). Pedig már régóta alkalmazott a technika, amivel 'szótárazni' tudják a megfigyelt személyek agyműködését. A beépített mikrocsip pedig alkalmas lehet az életfunkciók megzavarására, blokkolására is. Mindez, esetleg emberi beavatkozás nélkül is alkalmas a kockázatot jelentő személy ártalmatlanítására.
Szép, új világ.

szabir 2011.02.24. 19:59:02

Az agyműködés hullám-mintáinak figyelése pedig a gondolatok 'szótárazását' teszi lehetővé. Ez a technológia is régóta ismert. A bőr alá ültethető mikrocsippel pedig visszacsatolást lehet megvalósítani a megfigyelt személy életműködésének megzavarására, esetleg blokkolására. Mindezt akár emberi beavatkozás nélkül is. Ezzel a kockázatot jelentő személy ártalmatlanítása teljesen gépesíthető és adott esetben árulkodó nyomok nélkül.
süti beállítások módosítása