HTML

magvas gondolataim

Friss topikok

Linkblog

Hogyan dagadjon a területünk mások éhezésén!

2011.02.27. 14:20 nadir

 

Nem véletlenül írja a cion jegyzőkönyv, hogy ahol a jelképes kígyójuk áthalad, azoknak az országoknak az alkotmánya alapjaiban rázkódott meg.
Egyébként, ha a franciákat, olaszokat, bárkit valamiért megrónék, mindegyikőjük boldogan beállna a sorba, egyetértene, mennyire jól látom a dolgokat, csak ne róluk legyen szó, mert akkor azonnal ostoba gyűlöletkeltő lesz belőlem! Érdekes mentalitás, egészen addig elismert, okoska lehet bárkiből, míg nem foglalkozik velük, ennyire azt képzelje valaki, hogy bűntelen, döbbenet! Ezt viszont értsd úgy, hogy az összes történészből, régészből, politikusból, lelkészből, íróból, bárkiből lehet 1 perc alatt ostoba rasszista. Akit tegnap még elismertek, abból holnapra üldözött lesz, mert meg merte kérdezni tőlük-hé, mit műveltek, van ehhez jogotok?
Így, aztán ő bármit megtehet, mindent, és a mindent értsd szó szerint!
 
A ciszjordániai Khirbet Jarza faluban, hajnalban arra ébredtek, hogy buldózerek érkeztek falujukba. Az izraeli katonák leromboltak egy mecsetet, 7 fémépületet, egy sátrat. Minderre volt 200 katona, 3 munkagép.
Ezek az akciók hozzátartoznak a palesztinok mindennapi életéhez, soha nem tudhatod, mikor ébredsz a tökös csávók puskáinak, dózerjeinek a hangjára!
Hidd el, nekik semmi nem szent, ami a tiéd, és neki pont kell! Próbálj leköpni egy zsinagógát, minden bokorból előugrik egy ilyen majom, hogy megmondja, milyen joga van és milyen módon fog elítélni vagy helyben meglincselni!
Ebből, természetesen egy gójnak (tisztátalan, ezt ne felejtsd!!) nem azt a következtetést kell levonnia, hogy ezen a földön csak ezeknek vannak jogaik, hanem azt kell levonnod, hogy micsoda gyalázat érte őket, akiknek joguk van védekezni, és ott kell tapsikolni velük!
Mi lesz ezekkel az emberekkel? Semmi! Mehetnek, amerre látnak! Víz nélkül, koszosan, porosan, véresen! Egyébként is tisztátalan a neved és dögölj meg valahol, mert akadályozod az ő terjeszkedését!
Hogyan éheztess ki egy népet?
Ne engedd, hogy learassa termését, ne engedd, hogy azzal foglalkozzon, amivel eddig is, vágd ki, égesd el a fáit!
Az izraeli haderő fele az ültetvények körül járőrözik, már 6 évvel ezelőtt az izraeli legfelsőbb bíróság (fasisztának nevezném, nem legfelsőbbnek, inkább legaljának) utasításba adta, hogy ügyeljenek a szüretelni akaró palesztinokra! Elvégre gyerekkorától ezt tanulja, be is tölti feladatát maradéktalanul! A világ nagy része mélyen elítéli Izrael gyilkos tempóját, de ez a zsidót nem érdekli, mert ő szarta a világot! Gyújtogatnak, mások szenthelyeit gyalázzák, mert ő büntetlenül teheti, törvénybe iktatta magának az aljasságait, de szeresd a zsidót, ne háboródj fel, oly szép is mindez!
 
 
Ne aggódj, ehhez mindhez ki fog találni egy ideológiát, bármennyi ideológiát, amennyit nem szégyell, és nyugodj meg, ők semmit nem szégyellnek!
 
 Az izraeli miniszter nem ajánlja a palesztinoknak, hogy egy független palesztin állam létrehozása érdekében nemzetközi testületekhez forduljon! Milyen szép véres szájú!
Ő maga, viszont elég, ha egy rosszat szólsz, már minden szervezetet megmozgat, te ne tégy ilyet! A Palesztin állam független volt, szerencsére ezt már azóta sokan elismerték, akik szarnak ezeknek a fejére és nem ezekkel kollaborálnak, mint például a töketlen magyar miniszter, akinek viszont a nyelve legalább elég hosszú!
 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkilium.blog.hu/api/trackback/id/tr872694819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Péter1 2011.02.27. 23:01:49

További kellemes tobzódást a vérben. Sok sikert a zsidóüldözésekhez, és elég energiát a történelemtanuláshoz, no meg a pánikkeltéshez, és a rémhírek terjesztéséhez.
Jól haladsz, már ismered az egyik fél véleményét, és a bizonyítékait, véleményem szerint a tárgyilagossághoz meg kellene hallgatni a másik felet is.
Persze, nem biztos, hogy te erre hajlandó lennél, ismerve az eddigi írásaid választékos kifejezéseit
Igaz, hogy aki - mint te például - jobban ismeri az igazságot mindenki másnál, annak ez a kitérő, felesleges időhúzás lenne.

Ítéld el, ahogy eddig is tetted a te általad vélt felelősöket, találd meg minden kegyetlenkedés okozóját a „kollektív bűnösöket”, ne keresd az igazságot, hiszen elég, ha "érzed", hogy a „zsidók” tehetnek minden gonoszságról.
Megmaradtál a magad korlátjai között, „nem ereszted, mint macska az egeret”, de ennek már, így kell lennie.
Nem kell neked ehhez hozzászóló, csak bólogató!

2016.11.25. 11:14:25

@Péter1:

Döbbenten olvasom itt is ezt az ostoba, makacs tagadást. Mondd csak, mire mentek vele?

Zokoghatok akkor most egy kicsit a szegény üldözött, megtaposott neohéberekért is? Annyira kevéssé forog körülöttük széles evilág, annyira igazuk van nekik mindenben, vastagon, hát hogy is nem láttam ezt eddig? De ha az arcod randa, azért ne a tükröt okoljad, Csak ahogy ezt a feneketlenül az emberiségre kiáradó emberfeletti bölcsesség is tanítja, ugye.

A vicc az, hogy azóta, amióta ezt a sok szöveget itt leírták, a helyzet csak még ilyenebb lett, te meg, gondolom, ugyanúgy hajtogatod a magadét.

Az hogy van, hogy pont a tájékozottságot, ismereteket kéred itt számon, miközben a háttérinformációk 99 százaléka a tömegek számára teljességgel elérhetetlen?

Mit kárhoztatod akkor itt ezt az embert, aki csak a legnyilvánvalóbb végkövetkeztetéseket tudja levonni, azokból, amit lát, amelyek legalább száraz tények, és kész?

Esetleg megosztanád vele, mely üzelmekről, milyen valós, egyértelműen a helyzeteket megvilágító dokumentumokról van tudomásod? Örömmel venném, ha elmagyaráznád pontról pontra, feketén-fehére miben téved a blogger, és mi az, ami ehelyett az abszolút igazságon alapuló, helyes konklúzió :)

Kérem a megcáfolhatatlan, tényszerű bizonyítékokat arra, hogy ami itt le van írva, abban egy szemernyi valóság sincs. Addig marad a sértett-felsőbbrendű hápogás, meg az ilyen véleményeket vallók tőből lenézése, lehülyézése, ami a dolgok előrehaladtával egyre kevesebbet ér. Mást viszont nemigen akartok és tudtok felhozni az ilyen megállapítások és kérdésfeltevések ellen.
süti beállítások módosítása